الوصف: |
A gazdasági világválság után a néhány évvel korábban felvett fogyasztói devizahitelekkel kapcsolatosan problémák jelentkeztek, az azokból eredő jogviták száma jelentősen megnövekedett, kihívás elé állítva a jogalkotót és a jogalkalmazókat is. A szakdolgozat a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződésekkel kapcsolatos tisztességtelen szerződési feltételeken alapuló érvénytelenségi hivatkozásokat vizsgálja. A tisztességtelenség, mint érvénytelenségi ok, valamint annak jogkövetkezménye bemutatása mellett a megindult eljárások fajtái is áttekintésre kerülnek. A dolgozat részletesen foglalkozik a tájékoztatási kötelezettség megsértésével kapcsolatos érvénytelenségi hivatkozásokkal, az árfolyamkockázati tájékoztatás elvárható tartalmával, és az érvénytelenség megállapítása esetén alkalmazható elszámolási módszerekkel. Az úgynevezett ténytanúsítványra vonatkozó szerződési feltétel, és annak értékelése körében formálódó bírósági joggyakorlat is bemutatásra kerül, a témával összefüggésben pedig a mellékkötelezettség érvénytelensége esetén alkalmazható jogkövetkezmény is. A dolgozat érinti azt a kérdést is, hogy milyen esetben terheli a vizsgált körben a bíróságot a hivatalbóli eljárás kötelezettsége. Az irányadó jogszabályok, jogegységi határozatok, kollégiumi vélemények, joggyakorlat elemző csoportok összefoglaló véleményei, a kúriai tanácskozásokról készült emlékeztetők áttekintésével mutatja be az érintett témákat. Az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali eljárásokban hozott ítéleteire, és egyedi ügyekben hozott bírósági határozatokra is hivatkozás történik a vizsgált kérdésköröket érintően. A folyamatban lévő peres eljárások miatt a problémák elméleti és joggyakorlati áttekintése jelenleg is időszerűnek mutatkozik. ; Fogyasztóvédelmi szakjogász ; szakirányú továbbképzés |